Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2024

Joan Samson - A kikiáltó

Kép
  Saját vélemény: Az eredetileg 1970-es években megjelent kisvárosi horror egy nagyon jó történetet tár az olvasó elé, én meg nem olvastam hasonlót, talán ezért is ért páratlan újdonságként.  Perly Dunsmore kikiáltó a biztonság hamis illúziójával érkezik a városba. A korábban történt bűncselekmények miatt a rendőrség állományát szeretnék bővíteni, ezért a hatóság támogatására árverést szerveznek, amire adományokat gyűjtenek. A Moore család pedig felajánlja a régi gumiabroncsokat. Azonban ezután minden héten érkeznek adományokért, melyeket a helyi családoktól zsarolással, megfélemlítéssel csalnak ki, azután is, hogy a rendőrség annyi emberrel bővült, hogy a helyiek már számon tartani sem tudják. Miközben a kikiáltó létrehozza saját védelmét, mindent elvesz a családoktól. És nem csak a már nem használt ingóságokat, hanem azokat is, amelyek napi szintű használatban vannak. Majd pedig már nem csak tárgyak kellenek, hanem a föld, amin élnek, sőt, a gyerekeik, a szabadságuk is....

Kate Robb - Szerelem a végzetem

Kép
  Saját vélemény: A Szerelem a végzetem című könyv egy nagyon aranyos, mágiával és erotikával tarkított romantikus komédia, szerethető, humoros, vagy épp viccesen furcsa karakterekkel. Gemma egy négy éves kapcsolaton próbálja túltenni magát, nővére, nagynénje, és legjobb barátja, Dax társaságában fojtja alkoholba bánatát, majd furcsa nagynénje tanácsára elvégeznek egy mágikus szerelmi tisztítókúrát, melynek végén egy csóknak is el kell csattannia. Bár a varászlatot senki nem veszi igazán komolyan, a főszereplő reggel különös módon nem a saját ágyában ébred, és egész élete idegen számára. Stuartot, az exét szerette volna kitörölni az életéből, és be kell lássa, a bűbáj működött, azonban exével együtt a legjobb barátja is eltűnt a mindennapjaiból, hiszen ugyanazon az estén ismerte meg mindkettőt, és ha az egyikkel nem találkozott, akkor a másikkal sem. Dax hiánya viszont fájdalmas, és nélküle az élet elképzelhetetlen.  Gemmának egy hónapja van, hogy újra véghez vigye a tisztítók...

Octavia E. Butler - Rokonság

Kép
Fenomenálisabb könyvvel talán nem indíthattam volna a szeptembert, egyszerre imádtam és gyűlöltem. Imádtam, mert ez egy elég lightos sci-fi volt (megjegyzem számomra pont a tökéletes kategória), és egy nagyon komoly témát dolgoz fel, ami nem más, mint a rabszolgatartás.  Egy történelmi fikció, ahol a főszereplő saját jelenében, 1976-ban író szeretne lenni, de egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy már nem a saját idejében van, ugyanis valahogy visszautazott 1815-be, és nem csak mentálisan, de fizikailag is. Én alapvetően rosszul vagyok az elnyomás MINDEN FORMÁJÁTÓL, itt pedig azért erőteljesen megjelenik az erőszak, a feketékkel szembeni kegyetlenkedés, amikor egy fekete ember, ez esetben Dana nem lehet más, csak rabszolga, jogai egyenlőek a nullával, ráadásul még nő is. Ahogy a fülszöveg is írja: "Az 1979-ben megjelent Rokonság érzékenyen és eredeti módon vizsgálja a faji és nemi alapú identitás témáit. A könyv negyvenöt évvel később sem veszített semmit az értékéből, így méltán ...