Joan Samson - A kikiáltó

 

Saját vélemény:
Az eredetileg 1970-es években megjelent kisvárosi horror egy nagyon jó történetet tár az olvasó elé, én meg nem olvastam hasonlót, talán ezért is ért páratlan újdonságként. 
Perly Dunsmore kikiáltó a biztonság hamis illúziójával érkezik a városba. A korábban történt bűncselekmények miatt a rendőrség állományát szeretnék bővíteni, ezért a hatóság támogatására árverést szerveznek, amire adományokat gyűjtenek. A Moore család pedig felajánlja a régi gumiabroncsokat. Azonban ezután minden héten érkeznek adományokért, melyeket a helyi családoktól zsarolással, megfélemlítéssel csalnak ki, azután is, hogy a rendőrség annyi emberrel bővült, hogy a helyiek már számon tartani sem tudják. Miközben a kikiáltó létrehozza saját védelmét, mindent elvesz a családoktól. És nem csak a már nem használt ingóságokat, hanem azokat is, amelyek napi szintű használatban vannak. Majd pedig már nem csak tárgyak kellenek, hanem a föld, amin élnek, sőt, a gyerekeik, a szabadságuk is. 
Nagyon jól felépített, végig rendkívül nyomasztó történet, és nagyon szépen megjeleníti annak a pszichológiáját, amikor az ember a végtelenségig képes engedni a tömegnyomásnak. Amikor nem akar kilógni a sorból, majd már félelmében mindenét odaadja, hiszen senki más sem szól egy szót sem, aki pedig mégis, azt baleset éri.
A végén pedig, amikor már a szabad mozgásukban is korlátozták volna őket kijárási tilalommal, és mindenki egy helyen hallgatta végig az "új szabályt", elég volt egy embernek felszólalnia, hogy mindenki ki merje végre nyitni a száját. 
Bennem hagyott egy kettősséget, mert a horror jelző miatt nem egészen erre számítottam, és a karakterek is iszonyat idegesítőek voltak, de mégis végig fenntartotta a figyelmemet, és érdekelt a végkifejlet, hogy a rengeteg szerencsétlenkedés után mikor fognak más a kisváros lakói a sarkukra állni. 
Ezenkívül pedig olyan szép megfogalmazással volt megjelenítve benne a természet, hogy elképesztő. 

Fülszöveg:
A hetvenes évek egyik legkiválóbb, legnagyobb sikerű, ám mára méltatlanul elfeledett horrorregénye - egyszerre tiszteleg Shirley Jackson A sorsolás című novelláka előtt, és előlegezi meg a Hasznos Holmikat Stephen Kingtől. 
New Hampshire egy félreeső szegletében, a mezőgazdasággal foglalkozó Harlowe nevű városkában, ahol az élet alig változott az elmúlt néhány évtizedben, John Moore és felesége, Mim a föld megműveléséből él, amely generációk óta a családjuké. Ám amikor megérkezik a városba a karizmatikus Perly Dunsmore, és elkezd adományokat gyűjteni az árveréseihez, a dolgok lassan baljós fordulatot vesznek. Miközben a kikiáltó véghez viszi borzalmas, kiismerhetetlen tervét, Moore-ékat és Harlow lakóit fokozatosan, de kérlelhetetlenül megfosztják a szabadságuktól, az anyagi javaiktól, és talán az életük is veszélybe került. 
Az 1976-ban megjelent A kikiáltó korának egyik legnagyobb horrorszenzációja volt: hátborzongató, rémületes mestermű, amelyben lassan, lapról lapra erősödik a szorongás és az iszonyat. Több mint egymillió példányt adtak el belőle, és a szerzőre alighanem hatalmas karrier várt volna, ha nem hal meg váratlanul agydaganatban egy évvel később, harmincnyolc évesen. A kötet tartalmazza Grady Hendrix bevezetőjét és Samson férjének utószavát. 

Kedvenc idézetek: 

"A vasárnap reggel jéghideg volt és mozdulatlan, törékeny szépségű. A tölgyfák utolsó levelei úgy lógtak a gallyakon, akár a felfújt üveg, zörögtek és széttörtek az ember érintésétől."

"Hamarosan aztán pirkadni kezdett az ablakokra rakódott dér vonala felett, és látták, ahogy porcicákként szürke felhőket fúj a szél a hullasápadt égbolton." 

"-Ilyen az ember, aki istennek képzeli magát. Azt gondolja, képes hegyeket megmozgatni, és tengereket kiszárítani - mondta Mama. - És vannak, akik hisznek neki."



Megjegyzések

  1. Ez a könyv nálam is feljött már email meg hasonló körülmények között, viszont nem tudtam eldönteni, hogy beszerezzem-e. Mostmár tuti biztos a döntésem :) köszi az ajánlót!

    VálaszTörlés
  2. Hmmm... Érdekes, de valószínűleg nem olvasnám el. Pedig a kiemelt mondatok tetszenek, de a történet nem vonz. Köszönöm az ajánlót!

    VálaszTörlés
  3. Gina, már megint egy könyv került miattad a kívánságlistámra :DDD nagyon jó lett az ajánlód!

    VálaszTörlés
  4. Jónak ígérkezik, a kiadó oldalán láttam ezt a könyvet. :)

    VálaszTörlés
  5. Nem vagyok horror kedvelő könyvekben. Inkább csak filmekben. A fülszöveg alapján jónak ígérkezik. Szuper ajánló, érdekes és figyelemfelkeltő.

    VálaszTörlés
  6. A leírás alapján érdekesnek tűnik, bár a horror nem a kedvenc műfajom😊

    VálaszTörlés
  7. Huh nem is tudom mennyire venném a kezembe, de ez most valahogy nem fogott meg. A horror miatt nem olvasnám el, bár nem hiszem akkor ezek szerint, hogy annyira volt benne :)

    VálaszTörlés
  8. Ez a könyv, ami tuti nekem is nagyon tetszene. Eléggé nyomasztó és érdekes. Bár, ha a karakterek kicsit idegesítőek voltak az elég furi >•< de biztos jó lehet

    VálaszTörlés
  9. Hmm.... Háth nem tudom, hogy most adja-e neki egy esélyt vagy hagyjam a fenébe 🤣 Mondjuk a idegesítő karakterek miatt és a horrorsága miatt lehetséges, hogy kifogom hagyni, mert azért nem örültem meg a Pap vallomása után 🤣 Szóval.. ez a könyv nálam most ilyen nem kategória xD

    VálaszTörlés
  10. Sokaknál láttam ezt a könyvet, de még nem érzem azt, hogy el kellene olvassam.🫣😅

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden vámpírok atyja

Amilyen akkor voltam

Legutóbb olvasott Agave könyvek