Emily Gunnis - Elhagyott lányok


A korábbi bejegyzésemben mutattam az első Moobius márkanagykövet csomagomat, melyben az Elhagyott lányok és a Fekete tulipán volt, és bár azt gondoltam, hogy Alexandra Dumas könyvével kezdek majd, nem így alakult, ugyanis nem bírtam ki, amint leraktam az előző olvasmányom, nyúltam is Emily Gunnis gyönyörű kiadásban megjelent regénye után, amelyről most az ajánlómat olvashatjátok:


2015: Jo Hamilton felügyelőnő nyugdíjba készül, de egy ismeretlen lány maradványainak felfedezése nem engedi neki, hogy utolsó napjait békében és nyugalomban töltse a munkahelyén. Ez az új ügy megragadja, és visszarángatja a karrierje elejére, amikor egy családon belüli bántalmazáshoz hívták, amikor is tűz ütött ki, és neki egy testvérpárt kellett bevigyen a Morgate gyermekotthonba. Abba a gyermekotthonba ahol a gyermekek nem kapnak enni, ahol hideg van, és ahonnan az árvák folyamatosan kiszöknek, hogy végül a rendőrség visszavigye őket oda, ahol senki nem akar kikötni. 

1975: Gemma Smith a Morgate házban él, és minden vágya elhagyni a helyet. A lány sokszor kiszökik élelmet lopni a kisebbeknek, egyszer éppen Joe viszi vissza a gyermekotthonba. A rendőr próbál segítséget nyújtani, de a lány nem bízik benne, tudja, hogy ők, a gyermekotthonban élők senkit nem érdekelnek igazán. Gemma megismerkedik egy férfival, akiről kiderül, hogy házas és gyermeke van. Gemma végre azt gondolja, hogy valaki igazán szereti, és valaki mellett családot alapíthat, otthonra találhat, de sajnos csalódnia kell. Aztán egyszer csak előkerül Gemma holtteste, és mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a rendőrt, aki egyszer visszavitte a gyermekotthonba.

1985: Holly More egy kamaszlány, aki szeretetre vágyik, és akit a gyermekotthonban elválasztottak szerető testvérétől. Holly találkozik egy férfival, aki mellett a számára addig ismeretlen biztonságra lel. 

2015: Daisy a Downside idősotthon dolgozója gondozottjai körében találja meg igazán önmagát. Gyermekként a Morgate házban élt, ahol elválasztották testvérétől. Egész életében arra várt, hogy Holly végre rátaláljon, és újra együtt legyenek, de Holly 18 éves korában eltűnt. Azóta Daisy a nővére minden születésnapján besétált a rendőrségre, hogy a keresés fejleményeiről érdeklődjön, de soha nem kapott jó híreket. Aztán egyik nap kiderül, egy lány maradványait találták meg, és Daisy tudja, semmi jóra nem számíthat.

1944: Olive testvére a háborúban vesztette életét. A bánat bekebelezte anyját, ő pedig jelentkezik a buckinghamshire-i Bletchley Parkba, mert azt reméli, hozzájárulhat a háború végéhez. 2015-ben már a Downside idősotthon lakója, ahonnan éppen egy hospice-ba tervezik átszállítani súlyosbodó állapota, és erősödő fájdalmai miatt. 


A cselekmény több szemszögből és több idősíkon bontakozik ki, a szereplők élete összefonódik, a múlt és a jelen pedig szép lassan összeér.
Ez a könyv tele van fájdalommal, érzelemmel, és kimondatlan bánattal. Tenni akarással és tehetetlenséggel, gyermekkori traumákkal és elhagyatottság érzéssel, valamint igazságtalansággal. Bemutatja a gyermekotthonban élők undorító kizsákmányolását, a nemtörődömséget, ami nem is lehetne aktuálisabb most. A hatalommal való visszaélést, amikor házas kisgyermekes családapák a pozíciójuk miatt azt gondolják bármit megtehetnek a fiatalkorú lányokkal, azokkal a lányokkal, akikkel nincs aki törődjön.

Nagyon szövevényes a történetben megjelenő kapcsolatrendszer, azonban a szerző elképesztően élvezhetően köti össze és bontogatja a szálakat. Talán ez is a legerősebb része a könyvnek, hogy hogyan hatnak egymásra a karakterek generációkon keresztül. Minden a Morgate házhoz vezet vissza, a rideg épülethez, melynek falait gyermekek könnyei és szenvedése itatja át.
Lélektani thriller, ami egyszerre érzelmes és nyomasztó, a fokozatosan kibontakozó rejtélyek hangulata jellemzi. Bár számomra az elejétől kezdve egyértelmű, hogy ki a gyilkos, az ő kiléte mellett az is nagyon érdekelt, hogy mi és hogyan történt a lányokkal.
Az évem eddigi egyértelmű kedvence ez a könyv minden szempontból. 

Megjegyzések

  1. Köszönöm szépen az ajánlót, érdekes könyvnek tűnik.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a könyv borítója és a története. Mindenképp be fogom szerezni, már rajta van a listámon😍

    VálaszTörlés
  3. Huha, nem semmi könyvnek tűnik! Kiváncsi lettem én is rá :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon izgalmasan hangzik, szeretem a lélektani thrillereket. Köszi az ajánlót! ❤️

    VálaszTörlés
  5. Hűha, filmekben és sorozatokban is nagyon szeretem az efféle sztorikat, szóval engem is megvett ez a könyv. Köszi az ajánlót, szuper lett 🤩

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Joan Samson - A kikiáltó

Minden vámpírok atyja

Octavia E. Butler - Rokonság