Amilyen akkor voltam

Szerintem senki számára nem újdonság, hogy nem tudják már a szakemberek és magánemberek elégszer hangsúlyozni, hogy a közösségi médiában nem biztos, hogy feltétlenül jó dolog megosztani a gyermekünket mindenféle megalázó helyzetben, gondolok itt arra mikor sír, vagy tiszta maszat a kajától, vagy fürdik, vagy a bilin ül, mert bizony lehet attól félni, hogy a közösségi média miatt később érhetik negatív dolgok, éppen ezért szoktam mindig a mértéktartást említeni. 
Mindeközben viszont a bántalmazások nagy részét a gyerekek vagy kamaszok olyan emberek miatt élik át, akik családtagok, vagy családtagnak tekinthetők, mert például az édesapa egy igen közeli barátja, vagy a testvér barátja, stb. Illetve ott vannak még a tágabb kapcsolati háló tagjai is. Ebbe pedig belegondolni is borzasztó, pedig nagyon is valóságos. 
Ez a könyv nagyon durván fájdalmas és szívszorító, mégis azt kell mondjam, hogy legalább egy alkalommal mindenkinek el kellene, hogy olvassa. Mert nagyon jól bemutatja azokat a jeleket, melyek arra utalhatnak, ha a környezetünkben valakit bántottak. 
Mindig úgy gondoltam, és továbbra is úgy fogom gondolni, hogy óriási szükség van az ilyen könyvekre és bármilyen egyéb más tartalmakra, mert közösségben élünk, és mindig lesz olyan, aki számít ránk, éppen ezért nem árt tájékozódni azzal kapcsolatban, hogy a bántalmazásnak, és a traumáknak milyen tünetei lehetnek. Mert van jele, van tünete, és bár nem egységes tünetlistáról van szó, de néhány jel segíthet együttesen felismerni azt, hogy valami nincsen rendben. 

Idézetek a könyvből:

“Felrémlik a mondás: a legtöbb autóbaleset legfeljebb pár kilométerre történik az áldozat otthonától. Talán azért, mert minden annyira ismerős, hogy nem figyelnek. Nem veszik észre azt az egyvalamit, ami más, rossz, vagy veszélyes.”

“Hogy vannak ezek a hülye klikkek, meg szabályok, amiket vakon követnünk kell, bár semmi értelmük.”

“Mert nekem már a világon semmi sem jut eszembe, ami egy kicsit is érdekelne.” 

“Talán olyanná válhatok, akit képes vagyok elviselni.”

“Mert hagytam, hogy uralkodjanak felettem, ahogy mindenki másnak is. Hagytam, hogy olyan embert csináljanak belőlem, aki nem tudja, mikor kell kiállnia magáért, aki feladja az irányítást az élete, a teste, mindene felett.” 

“Nem tudhatja, hogy néha fizikailag is fáj a mosolygás. Hogy a mosoly időnként a legnagyobb hazugságnak tűnik, amit valaha előadtam.”   

“Szóval neked soha semmi nem jelent semmit. Olyan távol vagy mostanában…”

“Csakhogy már nem emlékszem, a francba is, nem emlékszem, hol végződnek a hazugságok, és hol kezdődöm én.”

“Sikítok, mert úgy érzem, még mindig ott vagyok, állandóan ott vagyok; a szívem mélyén még mindig az a lány.”

“A gondolat, hogy aggódik, amiért egyedül hagy a házban egy veszélyes fiúval, annyira nevetséges, hogy hányni tudnék.” 

Fülszöveg:
Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját.

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

Itt is szeretném megköszönni az Agave könyveknek a recenziós példányt, a linkre kattintva ti is szét tudtok nézni az oldalon, valamint itt megtalálható az Instagram oldaluk is.