Legutóbb olvasott Agave könyvek

 Sziasztok!

Az utóbbi időben pár újdonságot olvastam az Agave kiadó kínálatából, ezeket szeretném nektek bemutatni. Elég vegyes a könyvek témája és műfaja, így talán mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt a lista alapján.

1. Várlak a tónál 

Carley Fortune Minden elmúlt nyár című könyvét szerintem elég sokan szerettük.

Számomra az új könyve is hasonlóan nagyon jó volt, és bár kicsit más a hangulata, fontos témákat dolgoz fel.
Nagyon mély érzések és rengeteg érzelem van felvonultatva benne, éppen ezért nem egy kifejezetten könnyű sztori. Elgondolkodtató, szívfacsaró, és a könyv mindkét szereplője küzd valamivel. Ki a gyász feldolgozásával, ki pedig a szorongással.
A történet két idősíkon fut, hol a múltban, hol pedig a jelenben.
Igazi nyári olvasmány, egy második esély történet, és bár én az egy nap alatt kialakuló mély szerelemben annyira nem hiszek, a mélyebb tartalma miatt engem megfogott a könyv.

Pár idézet a könyvből:

“Én eljöttem. Ő kilenc évet késett.”

“Érzem, hogy a szívem hevesen kalapál, mintha át akarná törni a bordáimat, hogy az övéhez siessen.”

“A fülhallgatóm a terapeutám és a láthatatlanná tévő köpönyegem volt egyszerre.”

“Az a jó abban, hogy találkozol valakivel, akit valószínűleg soha többé nem látsz az életben, hogy következmények nélkül elmondhatsz magadról bármit.” 

“– Huszonkét évesen nem így képzeltem a jövőmet, de ki a fene tud bármit is a húszas évei elején?”

“Nem akarok eszköz lenni, aki segít elmenekülni a valóságból. Én akarok lenni a valóság. “

“A saját életemet akarom, bármi is legyen az.”

“Miért hagyta, hogy várjak rá, és azon tépelődjek, mi lett volna, ha?”

“-Te nem menekülés vagy. Te vagy minden.”

„Tudom, hogy még nem állsz készen, de szerintem egy nap majd rájössz: a szíved túl nagy ahhoz, hogy megtartsd magadnak, drágám.”

Fülszöveg:

Találkozzunk egy év múlva… És ezúttal ne hagyj cserben!

Fern Brookbanks felnőtt életének túl nagy részét pazarolta arra, hogy Will Baxteren agyaljon. A húszas évei elején mindössze egy napot töltött együtt a bosszantóan szívdöglesztő és idealista művésszel egy véletlen találkozásnak köszönhetően. Az időzítés rossz volt, a kémia viszont tagadhatatlan: minden titkukat és álmukat megosztották egymással, és megfogadták, egy év múlva újra találkoznak. Fern elment a megbeszélt helyre. Will nem.

Évekkel később, harminckét évesen Fern élete kicsit sem hasonlít arra, amit egykor elképzelt magának. Ahelyett, hogy meghódítaná a nagyvárost, édesanyja tóparti panzióját vezeti, hiába fogadta meg hajdanán, hogy erre soha nem kerülhet sor. Az egész hely egy káosz, ráadásul az ex-pasija a menedzser.

Fernnek szüksége van egy tervre – egy mentőövre. Meglepetésére ez épp Will képében érkezik, aki kilenc év késéssel, kezében bőrönddel toppan be, készen arra, hogy segítsen. Talán a férfi az egyetlen, aki megérti, min megy keresztül. De hogyan is bízhatna ebben a drága öltönyös látomásban, aki cseppet sem hasonlít arra a fiatal srácra, akit annyi évvel ezelőtt megismert? Will titkol valamit, és Fern már abban sem biztos, hogy tudni akarja, mit.

De tíz évvel ezelőtt Will Baxter megmentette Fern Brookbankset. Vajon képes lesz most a nő viszonozni a szívességet?

2. Bálnahullás

Jónás történetének újra alkotása, bár nekem a Pinokkió is eszembe jutott. Őszintén szólva elkezdtem olvasni, majd félretettem pár napra, és újrakezdtem. Milyen jól tettem, óriási meglepetés ez a könyv. Nem csak a borítója, hanem a nyelvezete, a szimbólumok, a leírások is csodálatosak.

“Ez a Hold, sápadtkék, foltos, masszív, álom, legenda.”

A történet nagyon izgalmas, mégis megrázó. 

Gyönyörűen ír a szerző erről a hatalmas, elképesztő lényről: a bálnáról, a természetről, emberi kapcsolatokról, leginkább egy apa-fia rossz kapcsolatáról, megbocsátásról, a lehetetlenre való vállalkozásról, hogy a fiú felkutatni indul apja holttestének maradványait az óceánban, ami igazából az élete volt, még ha ott is halt meg. Mindemellett pedig a könyv kiállás a környezetvédelem mellett is. 

A cselekmény folyamatosan ugrál az időben, ettől pedig 

nekem még drámaibb volt az egész, ráadásul ezt csak 

fokozta, hogy Jay milyen érzéseket élt meg a bálna gyomrában az életéért küzdve.

Én biztos vagyok abban, hogy ez a könyv rengeteg érzelmet képes kiváltani az olvasóból, belőlem legalábbis sikerült, hiszen ott van az érzelmileg teljesen elzárkózott, cinikus, valójában rossz apa, és a gyerek, aki csak bizonyítani akar, és jó akar lenni az utolsó utáni pillanatban is. Nem szeretnék spoilerezni, ha szeretitek a lélektani regényeket, olvassátok el. Megéri. 

Pár idézet a könyvből:

“Ha nem látod meg azt, ami az orrod előtt van, semmiképp sem láthatod meg azt, ami túlmutat rajtad.”

“A bálna, azaz Jay univerzuma irányt vált, Jay pedig apró holdként kering benne.”

“Mert egy fiúnak szerinted nincsenek kötelességei?
A válasz az, hogy igen, vannak.
Az a kötelességük, hogy felelősségre vonják az apjukat.”

“Ez a Hold, sápadtkék, foltos, masszív, álom, legenda.”

“A legjobb tulajdonságaink azok, melyeket mások tartanak magukban rólunk.”

“Jaytől azt várta, hogy hozzá hasonló hős legyen. Azt viszont teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, hogy a fia talán hozzá hasonlóan elcseszett.”

“Reggel a zöld hegyek lélegzetéből kelő ködtakaróba bújik az öböl. A legtöbb napon ez délre felperzselődik, de Jay már gyerekként megtanulta, hogy ne csapja be az ezüstös ég, mert az is képes megégetni… A lélegzete bennreked, mint mindig, amikor meglátja a nyaldosó szürke habokat, az ellenálló forrongást, a mélyből feltörő szívóerőt; Monastery Beach szétloccsanó zűrzavarát. A búvárok nem véletlenül hívják “Ravatalparknak”.”

“Egyetlen élet nem más, mint egy szikra. A robbanás minden a halál után, generációk utórezgése. A tested minden felfalt darabkája, a bölcsességed, a kedvességed, a művészeted: még a próbálkozás a tökéletességre, lehetőség, hogy most jól csinàld, következőleg, és azt követően is.

Nincs halál.”

Fülszöveg:
A ​marsi és a 127 óra találkozik ebben az erőteljesen emberi és tudományos precizitással megalkotott thrillerben, melyben egy huszonnégy méteres, hatvan tonnás ámbráscet nyel magába egy búvárt, akinek csupán egyetlen órája marad a menekülésre, mielőtt elfogyna az oxigénje.

Jay Gardiner a lehetetlenre vállalkozik – meg akarja találni apja holttestének maradványait az Atlanti-óceánban Monastery Beach partjainál. Tudja, hogy kevés esély van a sikerre, de Jay azt gondolja, ez az egyetlen járható útja annak, hogy felszabaduljon a bűntudat súlya alól, melyet az apja halála óta cipel magával, aki nemrég öngyilkosságot követett el.

A merülés jól kezdődik, de egy óriáskalmár hirtelen megjelenése Jay-t komoly veszélybe sodorja, melyet aztán a végtelenségig fokoz egy táplálékért érkező ámbráscet feltűnése. Jay hamarosan a kalmár csápjai között találja magát, mely egyenesen magával rántja a bálna szájába, majd pedig a bálna első gyomrába a négy közül. Jay gyorsan ráébred, hogy csupán egyetlen órája maradt, mielőtt az oxigéntartálya kimerülne – egy óra, hogy legyőzze saját belső démonait, és kiszabaduljon a bálna gyomrából.

Daniel Kraus, A víz érintése írójának új regénye filmbe illő, lebilincselő thriller egy fiatal férfiról, aki már letett mindenről… hogy aztán életének értelmét a legveszélyesebb és legszokatlanabb helyen találja meg újra.

3. Hiba volt idejönnöd

Talán a sztori klisés lehet egy kicsit, hiszen itt van Grace, aki kibérel egy farmházat, és Calvin, a nyilván jóképű, és magával ragadó tulaj. A vonzalom jelen is van kettejük között, de Grace érzi, hogy valami nincs rendben, és igen, Calvin már megszállott.

Az írónő az elejétől kezdve borzongatja az olvasót, valóban a csavarok királynője, a végén én már csak kapkodtam a fejem. 

Nagyon izgalmas thriller, ráadásul váltott szemszögből íródott, én pedig már többször írtam, hogy azt nagyon szeretem, úgyhogy összességében ez a könyv eléggé tetszett.

Magával ragadó, csavaros, és észre sem veszed, már be is fejezted, annyira olvastatja magát. 

Pár idézet a könyvből:

“Mindannyian hordozunk sebhelyeket, és mindegyiknek megvan a maga története.”

“Az idő minden sebet begyógyít, amiket meg nem, azokat majd szépen elfedi a var.”

“– Tudja, azt mondják, hogy ha egy ex szándékosan hátrahagy valamit a szakítás után, azért teszi, hogy legyen oka visszatérni.”

“Ha megláttuk már a legrosszabbat az emberekben, többé nem tudjuk nem látni.”

“Néha a hazugság volt a legjobb, amit az ember a másikkal tehet. A hazugság olyan kényelmet biztosít, amilyet az igazság soha nem tud.”

“Amikor az embert zaj és káosz veszi körül, a csend az, amiben úgy érezhetjük, hogy élünk.”

“Ha az ember egy farmon él, ahol csak az állatokkal beszélgethet, megtanulja, hogy hogyan viselkednek. Legbelül pedig mindannyian állatok vagyunk.”

Fülszöveg:

Grace Evans kibérel egy farmházat Wyoming közepén, hogy kiszakadjon túlhajszolt New York-i életéből. A kiruccanása ráadásul nem is kezdődhetne jobban, mivel az idilli ház tulajdonosa egy rendkívül jóképű férfi Calvin Wells személyében. Eleinte ugyan nehezen találják meg a közös hangot, mert két nagyban eltérő világból származnak, de a vidéki lét mindennapjai és szállásadója kedvessége elbűvöli Grace-t. Ám idővel észrevesz pár baljós jelet. Például, hogy nincs kiépítve a mobilhálózat. Nemrég eltűnt egy nő a környéken. És mintha a farm körül is lennének furcsaságok.

A nyugtalanító körülményeket eleinte áthidalja a kettejük közötti vonzalom és egymáshoz való lassú, de biztos közeledésük, ám ahogy érkezik a nő távozásának ideje, a dolgok súlyosan elromlanak. A könnyed flörtölésekből hamarosan hazugságok sűrű hálója szövődik: Calvin rajongása aggasztó megszállottságba csap át, ugyanakkor gyanítani kezdi, hogy Grace nem őszinte vele, kezdve azzal, hogy miért bérelte ki a házát. Eddig is tudtuk, hogy a futó kalandokban könnyen sérülhet valamelyik fél, de Grace-re és Calvinre valami sokkal szörnyűbb vár ebben a nyugtalanító, feszültséggel teli thrillerben.

4. A kozmosz bábjai 

Dick egy korai műve, melynek olvasása közben felmerül, hogy mi illúzió és mi a valóság. 

Tetszik a borítója, és tetszett a történet is, melyben Ted visszatért a gyökereihez, de már semmi sem volt olyan, mint azelőtt, senki nem az, akinek mutatja magát, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz ennek a kozmikus sztorinak a vége.

Rövid könyv, nagyon olvastatja magát, és rendkívül érdekes, pörgős, jól felépített volt szerintem.

Pár idézet a könyvből:

“Az idő nem telt, de elég sokáig tartott.”

“Víz hullott körülötte. Hatalmas, forró, sistergő és égető cseppek mindenhol. Érezte a mennydörgést; ahhoz túl messze volt, hogy hallja, és különben sem voltak fülei. Sem szemei. Egyiket sem tudta megérinteni. A csillámló gömbök tovább áramlottak a perzselő esőben, de most már azon is akadálytalanul áthatoltak, ami egykor az ő teste volt.”

“Deformálódott kartonpapír táblácskákon feliratok. Régi bolt volt – vén, akár a pokol.”

Fülszöveg:

Amikor Ted Barton egy megérzésnek engedve visszatér a szülővárosába, az álmos kis Millgate-be, döbbenten látja, hogy az teljesen megváltozott. Nemcsak minden ház és épület más, de egyetlen ismerőst sem talál.
A rejtély tovább mélyül, amikor a helyi újság régi számában azt olvassa, hogy a millgate-i Ted Barton tizennyolc éve meghalt.
Mivel már elhagyni sem tudja a várost, hiába próbálja, Barton kénytelen-kelletlen nekiáll nyomozni az itt ható titokzatos erők után, és ezzel egy olyan játszmába keveredik, amely messze nem egyetlen emberről vagy akár egy városról szól.
Noha ez az 1957-ben megjelent regény a korai művei közé tartozik, ugyanúgy a sötétség és fény, valóság és illúzió problémáját járja körül, mint ahogy azt Philip K. Dicktől megszoktuk és várjuk.